Népszava: Diplomáciai üzenetekből alakult ki hatalmi játszma Szijjártó Péter és Varga Judit között
Az Igazságügyi Minisztérium rálátást kért egyes nemzetközi táviratokra, a külügy két nappal később ezt megvétózta.
Az Igazságügyi Minisztérium rálátást kért egyes nemzetközi táviratokra, a külügy két nappal később ezt megvétózta.
Meghallgattuk az EU külügyminiszteri találkozója kapcsán a külügyi főképviselő és a magyar tárcavezető beszámolóját. Úgy tűnik, Josep Borrell és Szijjártó Péter nem ugyanabban a teremben ült.
Hosszú interjút adott a külgazdasági és külügyminiszter a pánarab hírtévének, amelyben kijelentette: nincs szó arról, hogy Magyarország ki akarna lépni az EU-ból.
A külügy valamiért nem árulta el, melyik oltóanyagból adott el a kormány, de a helyi lapok megírták.
Az EU nagy részében ugyan nem tudunk vele utazni, a magyar külügyminiszter szerint az orosz vakcinára nagy a kereslet, így gazdasági érdekünk is a gyártása. November végén fogják tisztázni az orosz féllel a részleteket.
Próbálta visszahozni a régi tempót, de nem sikerült neki.
Egy lengyel szurkolót is előállítottak a világbajnoki selejtezőn történt balhé miatt.
Összesen 400 millió eurós földalapból vettek volna határon túli földeket, a szlovák külügy nehezményezte, hogy erről csak a sajtóból értesült.
Újabb országba utazhatnak a magyarok a hazai oltási igazolvánnyal, attól függetlenül, milyen koronavírus elleni vakcinát kaptak.
A magyarok közreműködésével célba ért Putyin terve, Ukrajna kimarad az orosz gáz európai tranzitszállításából.
Jászai Gellért, Mészáros Lőrinc testvére, a ZTE tulajdonosa – hosszú azok listája, akik a NER csúcsjachtjain töltötték a nyár egy részét.
A külügyminiszter szerint a magyar kormány tízéves átmeneti időszak bevezetésére és kivételek meghatározására tett javaslatot.
A külügy szerint viszont csak 31 millió forintot költöttek 2021-ben a miniszter repülőútjaira.
A tárca 113 oldalas költségvetési beszámolójából nem derül ki, hogy hova került 517 milliárd forint, a lélegeztetőgépek beszerzését nem is említik.
Egy évvel korábban is készült róluk egy fénykép.
Ukrajna az Európai Bizottsághoz fordul a magyar–orosz gázszerződés miatt. A külügyminiszter szerint az ukránoknak semmi közük ahhoz, hogy mi kivel, miről állapodunk meg.
A külgazdasági és külügyminiszter állítja: amikor más gépeket használnak a honvédségiek helyett, mindig a közbeszerzési szabályoknak megfelelő bérleti szerződést kötnek rájuk.
Magyarország hosszú távra szerződött le a Gazprommal.
A minisztérium és az érintett cég is hallgat az ügyről.
A külügyminiszter Richard Questnek adott interjút a CNN-en.